Világszerte nagy vita folyik a földhasználatról. Ha egy pillanatra figyelmen kívül hagyjuk a földbirtoklás és a földkisajátítás problémáit (ezek is már önmagában komoly és aggasztó problémák), a másik nagy kérdés az, hogy hogyan lehet a legjobban megművelni a földet a környezet védelme (a biológiai sokféleség ösztönzése, a szén-dioxid légkörből való kivonása, a hulladék csökkentése stb.) szempontjából. A kormányok, a politikai döntéshozók, a tudományos kutatócsoportok és a más szervezetek két különböző modellt kínálnak:
1. A mezőgazdasági termelés maximalizálása minimális földterület igénybevételével, így nagyobb területek szabadulnak fel az újraerdősítési programok számára, ahol a természet újra nagyobb területeken terjeszkedhet.
2. A természettel összhangban történő gazdálkodás.
Az első lehetőség remekül hangzik, mivel valószínűleg mindannyiunknak tetszik az ötlet, hogy több földet adjunk vissza a természetnek - a probléma az intenzív mezőgazdasági területeken folytatott gazdálkodás módjában rejlik. Már tudjuk, hogy ez hogyan nézne ki: erősen iparosított, génmódosított növények, maximális ellenőrzés a kémiai (és néhány biológiai) inputok felhasználásával, nagy mennyiségű műtrágya, hidroponikus termesztés, egyre nagyobb, műanyaggal borított és intenzíven öntözött területek - mindezek együttesen nagyon magas energiát és alapanyagot igényelnek, amelyek nemcsak sokba kerülnek, hanem erősen befolyásolják a környezeti struktúrát is. Ha figyelembe vesszük, hogy a világ 7 milliárd fős népességét kell táplálnunk, akkor ezek a kiválasztott, koncentrált termőterületek nem is lesznek olyan kicsik. Ez a megközelítés tovább fogja fokozni az iparosodást, és gyakorlatilag kizsákmányolja a megművelt földterületeket. Amint egy területet elfogyasztanak, a rendszer új területeket fog "visszakérni", amelyeket már visszaadtak a természetnek (emellett további nagy területeket is kizsákmányolnak az intenzív mezőgazdálkodáshoz szükséges anyag- és energia előállításához) - összességében nem fenntartható megközelítésről van szó.
A másik modell a természettel összefogva történő földművelés. Ez a megközelítés azt jelenti, hogy művelési módszereinket a természetes rendszerekre és ciklusokra alapozzuk, hogy lassan olyan művelési módszereket alakítsunk ki, amelyek összehangban vannak a természettel. A mezőgazdaság évszázadokon keresztül (az iparosodás előtt) így fejlődött, de ma már olyan segédeszközökkel rendelkezünk, amelyek segítségével nyomon követhetjük a biológiai sokféleséget, és közben fenntarthatjuk a talaj egészségét, minimalizálhatjuk a talajeróziót és a vízfolyások és a légkör szennyezését. Ezt a megközelítést "természetben gazdag" művelésnek is nevezhetnénk. Az ipari modell célja, hogy néhány személyt nagyon gazdaggá tegyen (a támogatók, a magas anyag- és energiaforrások tulajdonosai, az agrár-gyógyszeripar), míg az együttműködő, élő megközelítés a bolygót táplálja, miközben elősegíti a biológiai sokféleséget. Az ilyen típusú gazdálkodásból a vidéki közösségek magas életszínvonalat érhetnek el, és a természet is gyógyul, fejlődik.
תגובות