Ebben a blogbejegyzésben elképzeljük, milyen lenne, ha az ételek ára nem a súly vagy a kalória alapján alakulna.
Biogazdálkodóként (és evőként) mi is tudjuk, hogy terményünk nem csupán egy statikus árucikk, hanem komplex biológiai folyamatok eredménye. Hogyan bizonyítsuk be, hogy egy bio alma nem csak simán egy bolti alma „drága változata”?

A választ keresve, probáljunk ki egy gondolatkísérletet: mi lenne, ha az élelmiszereinket a tápanyagsűrűségük és nem a súlyuk alapján áraznánk? Nézzünk néhány tényt:

• A Bionutrient Institute (korábban Real Food Campaign) kutatásai mutatják, hogy a tápanyagtartalom nem egy fix szám. Tanulmányaikban a sárgarépák antioxidáns-tartalma 40-szeres, polifenol-tartalma pedig 20-szoros eltérést is mutatott a különböző minták között. Egy tápanyagalapú árazási modellben egy magas tápanyagtartalmú (és ízletes) biorépa lényegesen többet érne, mint egy „igazinak látszó” konvencionális társa.
• Sok gazda már most is használ Brix-mérést (a növényi nedvben oldott szilárd anyagok, például cukrok és ásványi anyagok mutatója) a minőség meghatározásához. Ha áttérnénk a „Brix-fok alapú árazásra”, a gazdák ösztönözve lennének a talaj egészségének javítására – mivel a talaj mikrobiális aktivitása közvetlenül összefügg a termény tápanyagszintjével. A biogazdálkodásban ezt már most is alap gyakorlat, de a szabad piac nem feltétlenül jutalmazza.
• Jelenleg az amerikai és a brit élelmiszerindexek is a „megfizethetőséget” a forint/kalória arány alapján mérik. Ez az „üres kalóriákat” (olcsó keményítők és olajok) jutalmazza a tápláló ételekkel szemben. A Tápanyagban Gazdag Élelmiszer Index (NRF - Drewnowski, 2010) típusú mutatók felé mozdulás a szakpolitikában, a magas tápanyagtartalmú élelmiszerek előállítását támogatná, ami végső soron a biotermékeknek kedvezne.
• Mint fogyasztók, egyre több adat alapú döntéseket hozunk – ez jó dolog is lehet, mert lehetővé teszi, hogy az érveket tények vezéreljék a tiszta érzelmek helyett. Már vannak olyan kézi spektrométerek, amelyek a vásárlás pillanatában egy 1–100-as skálán mérik az élelmiszer minőségét. Képzeljünk el egy polcot, ahol az árcédula a tényleges vitamin- és ásványianyag-tartalom alapján változik!

A tápanyagsűrűség szerinti árazás végül is lehet, hogy kifizetődővé tenné azt a „láthatatlan” munkát, amit biogazdálkodóként a talaj életének építésébe fektetünk. De ki tudja, mennyi időbe telik, mire ez megvalósul?
Ami igazán jelentős ebben a párbeszédben, az a „drága” élelmiszer körüli gondolkodásmód alakulása. Ha az egységnyi tápanyagra jutó költséget nézzük, gyakran a biotermékek bizonyulnak az igazi jó vételnek.
De hogyan kapcsolódik ez a termelesi technikákhoz? A tápanyagsűrűség összefügg a talaj biológiai aktivitásával – pontosan azzal, amit a ökológiai gazdálkodási módszerekkel elősegítünk. A mikrobiális légzés, vagy anyagcsere a tápanyag-utánpótlás valódi motorja. Ha a biológiai folyamatok intenzívek, több tápanyagot eredményeznek a terményben. A tápanyagalapú árazással a piacot a csupán súlyban mért termésből a „mennyi egészséget tudunk előállítani?” irányába mozdítjuk el.

Szóval, mi lenne, ha „alma” helyett elkezdenénk „tápanyagot” árulni? A biogazdálkodás melletti gazdasági érvek talán erősödnének. Ez már nem csupán életvitelről szól, hanem arról, hogy azt kapjuk-e, amiért valóban fizettünk, az egészséget!