A múlt heti blogposztban bemutattam a földmegosztás/földkímélés témáját, és megosztottuk veletek az Egyesült Királyság Királyi Társaságának egyik cikkét a témában. A cikk nyugat-európai nézőpontból járta körül a vitát, és ne feledjük, hogy a Royal Society egy elismert intézmény, amely bizonyos érdekeket képvisel.
Joe Acton szerint: " A Land Sparing rendszer nagy, különálló, fenntarthatóan intenzív mezőgazdaságot és vad, érintetlen területeket foglal magában, míg a Land Sharing rendszer az alacsony intenzitású mezőgazdasági területekből áll, melyben a természetes élőhelyek mint például tavak, sövények is nagy szerepet kapnak. Ez egy jó meghatározás, amit nem vitatnék, de ezek fenntarthatóságában vannak kétségeim.
Miért tűnik úgy, hogy az e két rendszer egymással szöges ellentétben áll? Nem is tűnik igazán politikai jellegűnek a probléma. Nos, agrárpolitikai irányelvek kidolgozásával nagyon is politikai kérdéssé vált a vita. Ahol ez a kérdés a mindennapi vita tárgya (nem mindenhol), ott lényegében csak a két alternatíva között lehet választani. Az agroökológiai gazdálkodási megközelítés híveinek többsége inkább a földmegosztás rendszere mellett fog dönteni, szerintem jó okkal. A land sparing rendszerében számos olyan feltételezés van, amelyek pusztító következményekkel járhatnak a környezetre, a biológiai sokféleségre, a föld egészségére, a mezőgazdasági örökségünkre, a tájakra és a közösségekre nézve, ha nem vizsgáljuk felül ezekete az feltételezéseket. A jövő heti hírlevélben bemutatjuk a "rewilding" jelenséget, és megvizsgáljuk, hogy miért van ennek egyszerre pozitív és ugyanakkor bomlasztó hatása a tájgazdálkodásra.
